Brooklyn utcái

5.

A 67. utcán az ég adta világon semmi érdekes nincs. Bérházak, régebbi, és új építésű toronyházak, és kirakatok hosszú sorfala áll őrt a monoton egyhangúsággal lüktető járműforgalomnak. A gyalogjárda mentén ültetett, a füstben, és porban fuldokló, görnyedt juharfák is inkább nyújtanak szánalmas, mintsem üdítő látványt. Az itt élő brooklyn-iak már rájuk sem hederítenek. A járókelők arcáról az unalom, és a fásultság tükröződik. Talán emiatt van, hogy errefelé sosem történik semmi. Még az események sem járnak szívesen egy ilyen unalmas helyre…
Így, hajnali fél 2 körül már szinte nincs is forgalom. A korán kelők még alszanak, a későn fekvők pedig már ágyban vannak. Csak azok járják az utakat, akiknek ez a kötelességük, vagy a balszerencse épp erre készteti őket. A ’95-ös, szürke Lincoln csikorgó gumikkal vágódik be a kereszteződésbe. Olyan eszelős tempóban kanyarodik, hogy csaknem elsodorja a sarkon strázsáló közlekedési lámpát, de egy szemernyit sem lassít a sofőrje, száguld tovább, azzal sem törődve, hogy a szembe jövők sávjába került. Azonnal kiderül, miért olyan sietős neki, mikor feltűnik a nyomában érkező éjfekete Chrysler. A jobb oldali ablakában ugyanis egy férfi lóg, és kis kaliberű fegyveréből folyamatosan tűz alatt tartja a menekülőt. A Lincoln hátsó szélvédőjén már több, golyó ütötte lyuk tátong.
Valahonnan a távolból sziréna hangzik fel. Esélytelen, hogy pont ehhez a vérlázító hajszához vonuló rendőrök legyenek, hisz a fegyveres hangtompítót használ. A kerekek csikorgásán, és a motorok bőgésén kívül más zaj nem hallatszik. Négy háztömbön át folyik a hajsza, és már-már úgy tűnik a Lincoln-nak sikerül megpattannia. A távolság a két jármű között rohamosan nő. Újabb derékszögű kanyar következik, és a szürke, ronggyá lőtt autó nem lassít. A kinézett mellékutca azonban túl szűk, és a jármű a sarokház falának vágódik. Az ütközés csak eltéríti, nem állítja mag a kocsit, de valami végzetes hiba következhetett be a motorban, mert úgy húsz méter megtétele után a kocsi megáll. Egy ázsiai férfi száll ki a volán mögül. Még mindig tántorog az ütközés okozta sokktól, mint aki holt részeg, a falnak tántorodik. Aztán hátranéz, és már hallja az üldözők zaját. Gyorsan összeszedi magát, és a legközelebbi lépcsőházhoz rohan. Az ajtó nyitva. Hármasával szedi a lépcsőfokokat, ahogy felfelé szalad. Minden ajtón bekopog, néhány helyre becsenget, és mindenhol megpróbálja a kilincset. Sajnos nincs szerencséje. Két emeletet tesz meg, mikor meghallja az odalenn érkezők zaját. Máris a lépcsőn dobognak! Erőt merít a félelméből, és tovább kapaszkodik a korlátba, egyre felfelé, pedig a tüdeje már majd’ kiszakad a megerőltetéstől. Az egyik ajtón megakad a szeme a névtáblán. Justin Flame. Ismerősnek tűnik a név. Csak egy pillanatra torpan meg. Tudja, ezt a nevet nem fogja elfelejteni. Ide visszatérhet, ha élve megússza. Itt biztonságban lesz a lemez! Nem habozik, hanem becsúsztatja a mini-discet az ajtó alatti résen. Aztán lohol tovább a végzete felé…