Utcák és sikátorok

* Koromfekete Fordjával végig hajt a főúton. Fáradt, ugyanis ma egésznap szerkesztőségekhez járkált állásért, de vagy ő utasította vissza az ajánlatot, vagy ő nem volt szimpatikus a főszerkesztőnek... Már csak egy újság maradt Rachel tarsolyában, de azt holnapra hagyja.*
~ Hátha végre szerencsém lesz. Amúgy is elég álmos vagyok és csak egy jó meleg fürdőre vágyom~*Dönt gondolatban a legkönnyebb megoldás mellett: haza megy és ma már nem hajtja tovább magát. Az úton kormányozva nézi az embereket. Képessége már annyira hozzánőtt, hogy nem is veszi észre, ha más ember érzéseit konstatálja. Most épp egy biciklistát figyel, akinek bűntudatos érzelmei vannak, és ahogy elhaladt Rachel éppen lámpánál álló járműje, mellett a lány megérzi az aprócska bűn súlyát, majd megbocsájtóan mosolyogva megcsóválja fejét. Úgy dönt, mielőtt haza megy, még tesz egy kört a városban, hátha akad valami számára izgalmas tennivaló.*

*Egy pillanat erejéig még visszatekint az épületre melyből kilépett az imént és ismételten magába szívta az utca monoton látványát. És a nap sem ígérkezett kevéssé egysíkúnak mint a többi. Bágyadtan támolyogni be az iskolába, a város szüntelen zörejeit, különböző hangmagasságok kacajait még elegyítve a tegnap esti éjszakába nyúló züllésből származtatható neszekkel; sörösdobozok koccanásaival, műfajhoz nem igen köthető zenével, eltompuló hangfoszlányokkal az emeletről... Életében mely nemrégiben tett egy velős, száznyolcvanfokos fordulatot, megsokszorozódtak az ilyesféle események. És ezennel a gondok és a gondolatok az italtól ódzkodnak tudatába visszasorjázni, s nem az egész éjjelen át tartó önstrapálásnak tudható be, na meg annak, hogy két légvétel között azon kell őrlődnie, mikor kell megpattannia a városból.*
*Mihelyt újból feleszmél, léptei a buszmegállónál állapodnak meg. De ekkorra már kitisztulni tetszenek az őt még mindig foga tartó gondolatok. Miért nem kergette magát vissza még egy vodka-sör egyveleg segítségével az alvás jelentette időleges nemlétbe. Tudta, a pia okozta alélt órákban is elméje peremén tudta, hogy az csak ideiglenesen biztosít majd neki átjárót egy olyan világba, ahol a gondok kálváriája alább hagy. Attól még szakdatlanul kerülgetni fogják az emlékek. Nem fog lanyhítani a problémákon. Még annál is alacsonyabbra degradálja csupán, mint ahol most vergődik. Avval is tisztában volt, hogy még az évek sem törlik le a nevét a listákról.*

* Tina erősen zihálva lapul egy kapualjban, és nem mer kikukkantani a sarok mögül. Elegáns kosztümje több helyen összekoszolódott, mindkét cipőjének sarka letört. Elég komoly kutyaszorítóban van, ezt jól tudja, de eddigi életében számtalan esetben volt már hasonló helyzetben, és mindig sikeresen kivágta magát. Gyorsan számba veszi, hogy milyen lehetőségei vannak. A lopott alibi kocsi két sarokkal feljebb áll. A menekülés során ügyesen úgy lavírozott a házak, és utcák labirintusában, hogy nagyon messze ne keveredjen tőle. A Dodge, amiben minden fontos holmija van, a Thunder & Angel hátsó portájánál áll, ponyvával letakarva, tehát biztonságban. Fegyvere nincs, készpénze alig százhúsz dollár. Van két érvénytelen bankkártyája, és egy lopott útlevele.
Christina jelenleg Rebeca Steiner-ként létezik, és nincs lehetősége személyazonosságot váltani. A pazarló életmódú, bohém özvegyasszony álcája immár semmit sem ér, hiszen leleplezték. Fogalma sincs, hogyan találták meg, de megtalálták, és most ez a lényeg. Az elmúlt félórában négy öltönyöcskével játszott gyalogos fogócskát, eddig sikerrel, de nem lapulhat itt túl soká, mert megtalálják.
Kikukkant a sarok mögül. A fickók sehol, és egy fiatal lány közeledik a járdán. Testalkat, termet, magasság, súly rendben… Nagyszerű! Húszon éves egyetemistának látszik. Tökéletes! *
– Pszt! Gyere ide! Igen, te! – * pisszent oda neki, mikor épp elhaladna a kapualj előtt. * – Akarsz keresni száz dollárt tíz perc alatt? A férjem magánnyomozókat küldött a nyakamra, és követnek. Adok száz dollárt, ha hajlandó vagy ruhát cserélni velem… Sőt adok egy kocsi kulcsot, itt áll két sarokra a Ford-om. A kocsi is a tiéd, csak segíts nekem elbújni. A férjem egy vadállat! Ha a magánszimatok bebizonyítják, hogy félreléptem, végem van. Segíts, kérek…

*Egy pillanatig nem is tulajdonít figyelmet az őt szólongató hangnak, tekintetét sem akaródzik annak irányába fordítania, míg persze nem kapnak hangot a száz dollárt emlegető szavak. Bár egy ideig ezt sem véli többre egy unatkozó kedvtelésénél, amint azonban mégis a számára ismeretlen nőre siklik pillantása, léptei alább hagynak, s csupán kíváncsisága által vezérelve slattyog oda kimérten a portál jótékony takarásában sunyító, nyúzott nőhöz. Most már nem fordulhat sarkon, de majd valami banális ürüggyel ma is elpalástolja hiányzását az egyetemről. Legalábbis erre az elhatározásra jut, miután már nagyon jól tudja, hogy esze ágában sincs bemenni az egyetemre. Ábrázata fürkésző, és közeledtével többször is végigméri a nőt, mialatt irritáltan szívja be a a forgalom táplálta szmogtól szúrós levegőt. Szó nem hagyja el ajkát, arcjátékával mégis implikálja lekicsinylését.
- Mi, hozzám beszélsz? - *kérdi a nőre sandítva, mintha nem vált volna az imént elég nyilvánvalóvá, hogy ő hozzá intézi szavait. Eközben valami becsmérlő nevetésfélét is hallat. Normális esetben azt replikázná, hogy őt aztán nem érdeklik a nyűgjei és akadjon le róla, de e gondolatának folyvást megálljt parancsol az őt nyugodni nem hagyó száz dollár..*

* Tina gyorsan előhalássza a levéltáskájából minden vagyonát, és a lány felé nyújtja. *
– Nézd! Ez százhúsz dollár. A tiéd. Sajnos nincs több nálam, de itt a kocsim indítókulcsa is. Egy tűzpiros KA. Arrafelé, kétsaroknyira áll. Meg fogod ismerni. Nem kell, hogy vezesd, de jó lenne, ha elcsalnád néhány háztömbnyire a kopókat. A kocsi is tiéd! Tessék, vedd el a kulcsot! Csak öt percet kérek, meg a ruhádat, hogy fel tudjak szívódni a magánszimatok elől. Tereld el a figyelmüket, míg én elslisszolok – * azzal Tina máris gombolni kezdi a piros szegéllyel készített, hófehér, karcsúsított blézerét. – Csak a felsőd kell, meg a nadrágod. Nyugi a hajunk is egyforma lesz… – * mondja, és a lány kezébe dobja a Kleopátra-fazonú, platinaszőke parókáját. * – Gyorsan, nincs idő!

- Hé, ember! - *torpan meg hirtelenjében ahogy Tina beszélni kezd. Ahogy egyre bővelkedni kezd az információkból a nő szándékáról, már nem érzi kielégítőnek azt a száz dollárt. De még az említett vörös KA sem ellensúlyozza számára a dolgokat. Hátrál néhány lépést, még mindig meredtmerőn méregetve Christina-t.*
- Na jó. Arra, hogy ezt a cuccot felvegyem, na meg a sajátjaimat le, nem veszel rá.. Meg őszintétn szólva, nagyon nem olyan szaga van a dolognak, ahogy te beállítod, aranyom. Nem kajálom be, hogy te momentán vérremenő csatát vívsz pár kilóra megvett magánszimattal, akik rád akarják bizonyítani a házzasságtörést.
*Nem valószínűsíthető, hogy rábírható minderre az általa gyártott összeesküvés-elméletek és ennek következtében kialakult paranoiái okán, bár továbbra is töprenkedve mered Tina-ra*

* Egy férfi kiáltása hallatszik nem túl messziről. Kínai szavak. Sebesen futó lábak kopogása közeledik. Egy néni nyitja belülről a lépcsőház ajtaját. Furcsán néz a lányokra. *
– Késő! Gyorsan! Gyere! – * kiáltja Tina, és megragadja a lány karját. Egyetlen villámgyors mozdulat, és magával rántja őt, be a feltáruló ajtó nyílásába. A nénit félrelöki, hogy az hátratántorodik. * – Gyere már, te hülye! Ezek kinyírnak!
* A sarok mögül egy ázsiai vonású férfi vágódik ki. Furcsa, ormótlan, forgótáras revolvert szorongat, és amint megpillantja Tiná-t, azonnal célra emeli a fegyverét. A lány elvágódik a padlón, és ügyet se vetve a sipítozó nénikével, lábával gyorsan belöki az üvegajtót. A zár azonnal a helyére kattan. Még szinte le sem érkezik a földre, Tina máris felpattan ismét, és félig futva, félig négykézláb botladozva, a belső lépcsőház felé iramodik. Az öltönyös férfi meg sem próbál rálőni az üvegen keresztül, hanem a füléhez nyúl, és kínaiul karattyolni kezd. Az ajtó csak belülről nyitható, szerencsére. *
– Gyere már! Kinyírnak, nem érted? – * kiáltja vissza a lánynak. *

*Jóformán elképedve kíséri fugyelemmel Tina attrakcióját, de meggyőződéséhez, hogy a nő nem férje féltékenysége által vezérelve felfogadott kopói elől menekül, már a kétely árnyéka sem férkőzhet, a hallottak-látottak után. Az ajtó előtt rimánkodó néni rátesz néhány lapáttal zavarodottságára. Megköszörüli torkát, majd elkerekedett szemekkel, tekintetén rökönnyel mered Christina-ra, aki jókorát rántott bal karján, hogy az belesajduljon. A nő, amint rohantában felfelé veszi az irányt a lépcsőn, más apropót ő sem lát, így utánairamodik. Az imént látottak hatása alatt állván, mukkani sem bír, úgy érzi mintha az összes levegőt kipréselték volna a tüdejéből..*

* Csak egyetlen pillanatnyi előnyre tellett a lendületből. A lépcsőház visszhangzik a két lány, és a nyomukban loholó férfiak dobogásától. Aztán kantoni dialektusban egy kiáltás hangzik, és Tina megdermed. Megvonja a vállát, és a tőle alig-alig lemaradó Bianca-ra néz. *
– Bocsi. Azt hiszem, vége van. Megadom magam. Szerintem mentsd az irhád. Téged nem fognak követni. Én most lemegyek, valószínűleg el fognak némítani, vagy megbénítanak. Nem tudok majd beszélni, sem védekezni, aztán magukkal visznek. Nem tudom, hogy mit akarnak, de azt igen, hogy semmitől sem riadnak vissza. Az igazi nevem Tina, Christina. Fogd ezt a kártyát, és keress meg! – * mondja, azzal átad egy névjegykártyát a tanácstalan lánynak, és lefelé indul. A felfelé dübörgő férfiak megállnak, mikor Tina elkiáltja magát. Szintén kínaiul beszél, akárcsak az üldözői. Bár Bianca egy mukkot sem ért belőle, mindkét kiáltás a memóriájába ég.
Mikor Tina kényelmes léptekkel a férfiak elé áll, az egyikük halkan ennyit mond neki kínaiul: *
– Routh Ce Sung, a hold felkelt. Velünk jössz!
* A kábító lövedékre nincs szükség. Tina pontosan tudja, hogy kár támadó mozdulatot tennie, azzal csak egy kiadós eszméletlenséget, és az ébredés utáni alapos fejfájást érné el. *
– A lány nem velem van. Hagyjátok, semmi köze hozzám.
* Mikor lefelé indul, a négy férfi némán követi. Tina még visszanéz a fordulóból, és három emelettel följebb egy borzas fejet lát. Rákacsint, és elmosolyodik. *
~ Rokonszenves tini. Kár lenne a nagyok játékába belerángatni. ~

* A kocsiban kicsit szűkösen vannak, és egymáshoz préselődnek a hátsó ülésen. A Tina mellett két oldalról helyet foglaló fickó arca mégis rezzenetlen. A lány nem próbálkozik beszélgetést kezdeményezni, tudja, úgysem válaszolnának a kérdéseire. A szabadságnak, úgy tűnik vége. A múlt felbukkant, és beteljesíti ígéretét. Nem érdekli, merre mennek, és nem érdekli, hogy miért. Mindig van egy sötét ügy, amibe bele kell keverednie, de mindig van egy megoldás is, amit eddig mindig ügyesen megtalált. Már nem érdekli, hogy mi fog történni. Miután rájött, hogy most – kivételesen – nem az FBI üldözi, feleslegesnek ítélte a menekülést. Ha egyszer megtalálták, megtalálják megint egykori mesterei. És különben is, hová menekülhetne előlük?
Jellemző az érdektelenségére, hogy egy idő után az egyik pasi vállára hajtja a fejét, egy kicsit fészkelődik, aztán gondtalan, mély álomba merül. Ha nem tudsz tenni a jelen ellen, legalább készülj fel a jövőre! Ki tudja, mikor fog legközelebb aludni?
Ajtócsapódásra ébred. Sokat autózhattak, mert kb délután öt körül járhat, mikor kitessékelik a kocsiból. A kosztümje szakadt, és az alvástól gyűrött. A vagyont érő frizurája szétesett, ám Tina mégis pihentnek, frissnek érzi magát, és más baja nincs is, mint hogy igencsak megéhezett a nagy lótás-futásban.
Mikor kiszáll az autóból egy parkolóház legfelső emeletén találja magát. Négy kocsi is áll a közelben, és mind az a nagyon drága, és nagyon elegáns fajta. Jellemző… Gyorsan sorra veszi azokat a szerepeket, amelyeket élete során már eljátszott eddig, és úgy dönt, csípősre veszi a figurát. A legnagyobb luxuslimuzinhoz vezetik, és egy testőr kinyitja előtte az ajtót. A két, egymással szembe fordított hátsó ülés, és a gazdag felszereltség láttán, no meg, amikor megérzi a frissen felszolgált csokilikőr illatát, menten megkordul a gyomra. Odabenn csak egy hatvanas évei elején járó, kínai származású férfi ül. Pártfunkcionárius – állapítja meg Tina azonnal. A férfi hellyel kínálja. *
– Mentorai csupa jót mondtak nekem önről, kisasszony.
~ Pekingi dialektus, drága, de ízléstelen nyakkendő, drágának látszó karóra, és megfáradt tekintet. Állami hivatalnok, egyenesen Pekingből. ~ * summázza egy pillanat alatt a lány. Angolul válaszol, olyan iszonyatosan élő, brooklyni akcentussal, hogy a legtöbb irodalomtanár menten elájult volna a hallatán. *
– És ki a tököm vagy, te hapsikám? Ja, és mi a rákot akartok tőlem, mi? A pincsijeid egész délelőtt a sarkamban csaholtak, nem csoda, ha bevennék má’ egy kis tápot is, maj’ kilukad a belem.
* A férfi továbbra is kínaiul beszél, és az arca nem árul el semmilyen érzelmet. *
– Nézze, kisasszony, egyrészt előttem felesleges megjátszania magát, másrészt nem szívesen vesztegetném a drága időt fegyelmezésre. Ön tartozik Kínának, és ezt a tartozást ma elkezdi leróni. Remélem, világos voltam. Sofőr! A találkozási ponthoz! – * utasít a fickó, és a limuzin engedelmesen meglódul velük. *

*Christina elég nagy bajban van - vonja le a következtetést már csak az előbb látott kis intermezzo-ból is, mialatt elveszi a nőtől a neki imént átnyújtott névjegykártyát, melynek betűin fel s alá cikáznak szemei egy pillanatig. Pontosabban, egy telefonszám állt a lapkán(?), mely rögvest beleégett emlékezetébe.
Töprenkedik, de végül nevét mégsem köti Tina orrára, dacára, hogy ő elárulta valódi kilétét. Próbál kerülni mindenféle kontaktust az ázsiai vágású idegen férfiakkal; nem emeli tekintetét rájuk, s, cinkosan úgy tesz mintha a nő valóban csupán a pontos időt tudakolta volna meg tőle, mint laikus járókelőtől az imént. Bár ha jobban belegondol, eme Tina elleni atrocitás mit sem tudó szemtanújaként nem viselkedne ilyen zavartalanul.
Sebtében zsebébe gyűri a kártyát, majd tovább lohol felfelé a lépcsőn, hogy már a helyzet, hogy ő eredetileg felfelé igyekezett, egzakt legyen. Figyelmét nem kerüli el, ahogy még a nő titkon visszasandít rá, próbál is visszahatni valami biccentésfélével, de voltaképp már restelli, hogy egyáltalán nem ment be az egyetemre, ügyet sem vetve Christina-ra, akivel találkájuk emlékétől most valószínűleg nem fog tudni szabadulni.*