Christina Adonny

Valódi név: Christina Adonny as „Tina”
(De szinte felsorolni is lehetetlen, hogy hány álneve volt már ezen kívül. Szinte naponta változtatja a nevét, hisz néhány hétnél tovább sohasem tartja meg ugyanazt a személyazonosságot.)
Születési helye és idő: Kína, Hongkong, 1976. szeptember 08.
Kor: 31
Neme: nő
Foglalkozás: életművész, tolvaj, és kínai „alvó” ügynök
Családi állapot: hajadon (egyedül él)
Rassz: halandó

Életrajz:
Christina édesapja a hongkongi amerikai nagykövetség egyik diplomatája, édesanyja pedig főállású diplomata-feleség volt, mígnem 1992 nyarán, öt évvel a város Kínához való visszacsatolása előtt, egy tragikus autóbalesetben mindketten meghaltak.
„Tina” egész gyermekkora Hongkonghoz kötődik. Itt ragadt rá a hongkongi kultúra, és a diplomáciai etikett is az élete részévé vált. Bár szülei a követségen dolgozók gyermekeinek fenntartott helyi, angol nyelvű iskolába járatták, azért Tina minden pillanatot megragadott, hogy a szabadidejét kortársaival töltse. A kínai személyzettől, és helyi barátaitól sikerült anyanyelvi szinten elsajátítania a kantoni nyelvjárást. Pláne, hogy egy kiadós hisztivel sikerült elérnie, hogy a gimnáziumot egy helyi iskolában kezdhesse el.
Szülei, és azok munkatársai természetesen angolul beszéltek vele, így az amerikai angol dialektust is tökéletesen beszéli.
Élte az átlagos diplomatagyerekek életét, semmi különleges élmény nem érte. Hamar kitűnt azonban a többiek közül rendkívüli nyelvérzékével, és szinte „ragadós” memóriájával. Gyorsan tanult, és a megtanult dolgokat sokáig észben tartotta.
Tina késői gyerek. Két nagyobb testvére van. Az idősebb testvére, Kirk, és nővére, Cecily az Államokban, New York-ban lakik. Mindketten a helyi politikából élnek. Kirk Adonny (megrögzött agglegény, egyedül él) a Központi Városházán dolgozik, és az adminisztrátorokat irányítja, Cecily Hugh (férjnél van, és két gyermeket nevel) pedig sajtószóvivő a republikánus párt manhattani irodájában.
Tina, a szülei halálát iszonyatos traumaként élte meg, és még hat hónappal a tragédia után is teljes lelki válságban volt. Hosszas diplomáciai tortúra kezdődött, mert az egyébként egymással régóta haragban lévő anyai és apai ági nagyszülők perre vitték Christina elhelyezését. Mindaddig helyben egy ideiglenes gyám keze alatt várta Tina, hogy döntés szülessen a sorsáról. Csak ekkor, fél évvel a szülők halála után jöttek el érte az édesanyjának a szülei, akiket Tina alig-alig ismert, és magukkal akarták vinni őt. Tina bizalmatlan volt velük, és nagyon gyanakvó. Félt a változástól, és félt az idegen országtól, amit eddig csak a filmekből, és a TV-ből ismert. Mielőtt felszállt volna velük a repülőgépre, pánikba esett, és megszökött. Száz hongongi dollár volt csupán a zsebében, és az a ruha, amit viselt, mégis sikerült elérnie, hogy ne találjanak rá. Két hónapig bujkált Hongkongban, amikor is nyakon csípte őt a kínai titkosszolgálat.
Érdekes módon mindent tudtak róla, és mindenben készségesek voltak. Tisztelettel beszéltek vele, és elhalmozták mindennel, amit csak kért. Tina okos lány volt, tudta, hogy értékes ember. Neki viszont segítségre volt szüksége, és telve volt kalandvággyal. A bujkálással töltött két hónap pont elég volt arra, hogy megismerje a szabadság ízét, és soha többé ne akarja azt elfelejteni. A helyi kémiroda vezetője felismerte benne a lehetőséget, és a hóna alá nyúlt. Tinát hamis útlevéllel Kínába csempészték, ahol a nagylány az elkövetkező két évet azzal töltötte, hogy a világ legnagyobb titkosügynöksége készítette fel őt mindarra, ami a nagyvilágban csak várhat rá (lásd a szakértelmeit). Nyelvet tanult, és fegyverismeretet, ezen kívül szinte mindent, amit a kémkedésről tudni kell, és érdemes.
Tina önként vállalta, hogy a Kínai Népköztársaság ügynöke lesz, nem kényszerítették erre, és nem is zsarolták semmivel. Számára Amerika csak egy fogalom volt, egyáltalán nem érdekelte, hogy amit tenni akar, az majd ártani fog a hazájának. Bár amerikai állampolgár volt, mindig is hongkonginak érezte magát.
Miután visszacsempészték Hongkongba, Tina akcióba lépett, és hamis papírokkal az Egyesült Államokba utazott. Itt aztán hamar ráébredt, hogy gyakorlatilag „semmiért” adta el magát Kínának, és hogy Kína pénze nélkül is remekül elboldogul. Meglépett tehát, és a kapcsolatát lerázva, felszívódott a munkaadói elől. Nem tudta, hogy mindez a színjáték része, és az ügynökség továbbra is figyeli őt. Ők hagyták, hogy bujkáljon, üldözőktől tartva, és végül azt is ők hagyták, hogy megnyugodjon, mikor évek teltek el anélkül, hogy bárki ismét megcsípte volna. Hamis biztonságba ringatta magát. Úgy érezte, hogy megszabadult a múltjától. Ez persze nem így van. Kína egyelőre nem „vette elő” őt, mert ennek még érkezett el az ideje. Tina, „Routh Ce Sung” fedőnéven úgynevezett „alvó ügynökké” vált, akit az ügynökség bármikor aktiválhat, ha szükségét érzi.
Az Egyesült Államokba érkezve Tina rájött, hogy az emberek védtelenek a hozzá hasonló, született szélhámossal szemben. Szinte mindent tudott az emberek megtévesztéséről, és örömét lelte a szélhámoskodásban. (Ajánlom figyelmetekbe a „Kapj el, ha tudsz!” – című amerikai filmet, és Leonardo di Caprio szerepét.)
Azóta gyakorlatilag bárhol, bármikor, bármilyen személyiségben felbukkanhat, és ugyanúgy használja szépségét, színésztehetségét, és a testét a céljai elérésére, mint ahogy a multimilliomos használja minderre a pénzét. Tina mindent elér, amit akar. Számtalan tolvajlás, betörés, és más pénzszerző bűncselekmény szárad a lelkén, és egy alkalommal komolyan megsebesítette egy nyomába szegődő, kissé túlbuzgó szállodai nyomozót is, de ezen kívül óvakodik az erőszaktól. Embert még nem ölt, de ettől sem riadna vissza, ha úgy hozná a sors. Hidegvére, és tudása megvan a tett végrehajtásához, és gátlásai sem állnak az útjába.
Tinának egyáltalán nincsenek „gyökerei”. Sehol nem lakik egy-két hétnél hosszabb ideig. Nincs sok poggyásza, nincs bankszámlája, lakása, senkije, egyszóval nincs személyazonossága.
Jelenleg Manhattan-ban a Lowell Hotelben lakik, Gloria Ghael van Eyjck álnéven, lopott útlevéllel, nemrég megözvegyült, gazdag, holland állampolgárnak adva ki magát. Épp egy dúsgazdag (és fenemód jóképű) playboyt szédít, mivel nincs jobb dolga. Hagyja, hogy a fickó a tenyerén hordozza, és még nem jött el az ideje a nagy lelépésnek. Ha elérkezik az idő, Christina mindenét ellopja majd a ficsúrnak, és füstté válik újra, ahogyan mindig.

Jellem:
Gátlástalan, önző, szemérmetlen, hidegvérű, és rendkívül cinikus. Ezzel ki is merül a jellemének minden titka, mert szinte egész életében szerepet játszott, és minden percében valaki másnak adja ki magát, mint aki valójában. A jellemét is mindig az aktuális szerepéhez igazítja, így valós személyisége rejtély talán még saját maga előtt is.

Különleges ismertetőjel:
A bal lapockáján található különleges, megközelítőleg csillag alakú, babszem nagyságú anyajegy.

Egészségi állapot / betegségek:
Christina teljesen egészséges, kivéve, hogy dohányzik (napi négy-öt szálat szív el).

Külső:
Christina külsőre európai származású, annak ellenére, hogy hongkongi születésű. Fekete, egyenes szálú haját rövidre nyírva viseli, ennek elsősorban az az oka, hogy gyakran hord parókát, másrészt nem szeret túl sokat pepecselni a frizurájával. Arcvonásait tekintve nem az az első látásra megragadó, gyönyörű lány, inkább csak „helyes”, akire azt mondják a férfiak, hogy „az arcára nem emlékszem ugyan, na de a lába, az nem semmi!”. Christina igyekszik az arcát mindig átlagosnak feltüntetni, hogy senki ne emlékezzék rá. Szolidan sminkel, vagy legtöbbször sehogy. Ha erős sminket használ, akkor azzal kifejezetten a félrevezetés a szándéka. Eredetileg zöld szemű, de ez nem sokat számít, mert szinte mindig színes kontaktlencsét visel. 168 cm magas, és átlagosan 65 kg. Arányos, sportos testalkatú, de nem az a tipikus „bomba nő”. Ha kihívóan öltözik, és kihangsúlyozza az adottságait, azzal mindig kifejezett célja van. Jobban szeret észrevétlen maradni. Öltözködésével általában kerüli a feltűnést.

Képesség: nincs

Szakértelmei:
Nyelvismeret:
A kínai (kantoni) nyelv anyanyelvi szintű ismerete, emellett szintén anyanyelvi szinten beszéli az angolt (amerikai, new york-i dialektus). Alapszinten érti, és beszéli a francia, a német, és a japán nyelvet is. Ezeken a nyelveken (kivéve a japánt) olvasni, és írni is tud. A japán írásjeleket csak felszínesen ismeri.

Járművek:
Közúti járművezetés (nagy rutinnal vezet mind a balra, mind a jobbra hajts szabályt alkalmazó KRESZ szerint), nagy méretű járművekkel, például egy kamionnal is elboldogul.
Tud motorcsónakot, és motorkerékpárt vezetni (ez utóbbiban nincs túl nagy jártassága).

Sport:
Kiváló úszó, és rutinos teniszező, ezen kívül alapszinten lovagol is.

Alvilági szakértelmek:
Zárnyitás, szinte bármilyen erre alkalmas eszközzel;
Zseblopás;
Álöltözet készítése, és hordása;
Szélhámosság;
Hang elváltoztatása;
Színészkedés, és megtévesztés;
Hamisítás (felületes ellenőrzés megtévesztése)

Harci szakértelmek:
Kés, és tőr dobása,
Pusztakezes harc, alapszinten
Marokfegyverek használata, pisztoly, és revolver,
Gyógyszerek, és mérgek alapszintű ismerete

Példajáték:

Mikor Tina belépett a Lowell Hotel forgóajtaján, a recepciós arckifejezéséből rögtön látta, hogy valami megváltozott. Ismerte ezt a nézést, és a mögötte meghúzódó történéseket. Még nem tudta, hogy mekkora a baj, ezért kockáztatott. Kitartott a szerepe mellett, és szemrebbenés nélkül haladt a fiatalember felé. A nyakába vetett boát hagyta kissé megereszkedni, csak hogy két lépéssel odébb teátrális mozdulattal dobhassa a háta mögé. A recepciós által gyorsan a pultra tett hamutálban nyomta el a vékony Lucy Strike-ot, és eközben úgy nézett a férfire, hogy annak minden zsigere belerezdült.
Késő volt, jócskán elmúlt már éjfél. Az aulában senki nem tartózkodott rajtuk kívül. Csak a recepció volt megvilágítva, és hátul a liftajtók, no meg a vészlépcső ajtaja. Tina veszélytelenül elmerülhetett az alakítás szépségeiben. Közelebb hajolt hozzá, mintha egy méterről nem látta volna ugyanolyan jól a srác nevét.
– Nos… Ted… Rossz hír vagy jó? Van üzenetem?
– Öö… ami azt illeti, nem tudnám megítélni, hölgyem, hogy rossz-e, és nincs üzenete, csak egy levél. Lord Grainetes hagyta hátra Önnek. Tessék.
~ Érdekes. Lelépett az én drága lordom? Valóban megtette? El sem hiszem… ~ – ámuldozott, és gyorsan feltépte a kecses, előre nyomtatott fejléccel készült borítékot.
„Sajnálom, drágám, váratlan tragédia történt. Azonnal Monaco-ba kellett utaznom. Majd hívlak, ha leszállt a gép. Egyetlened: Louis.”
~ Az a mocsok! Még hogy váratlan tragédia! Megtudott valamit, ez biztos! ~ – dühöngött Tina, de mindez az arcvonásain egyáltalán nem látszott.
– Köszönöm, Ted. A reggelimet tizenegynél előbb meg ne próbálják behozni, mert embert ölök – fenyegetőzött játékosan, úgy búgva a fiú felé a szavakat, mint egy fáradt galamb, ő azonban még mindig feszengett. – Van még valami?
– Igen, asszonyom, egy, pontosabban négy úr kereste önt, délután, úgy fél hét körül.
– Egy úr? Kicsoda?
– Sajnálom, nem mutatkozott be… de… de én úgy sejtem, hogy rendőr, vagy valami olyasféle lehetett. Ön után érdeklődött. Természetesen nem mondtam neki semmit, de megnézte a vendégkönyvet, és aztán elkérte a szobája kulcsát is. Házkutatási parancsot is hozott – mondta Ted, de az utolsó szavakat már szinte súgta. – A főnökasszony nagyon ideges volt. Mielőtt elmentek azt mondta neki az úr, hogy tartsa nyitva a szemét. Én nem nagyon értettem ezt az egészet, és biztosan csak valami félreértés lehet… és én…
– Köszönöm, Ted, hogy mindezt elmondta nekem – nyugtatta Tina, és vörös, könyökig érő kesztyűjét lehúzva, a tenyérnyi, gyöngyökkel kivarrt kis retiküljébe nyúlt. – Fogadja ezt el, drága. Tegye csak el, senki nem fogja megtudni.
A huszas úgy tűnt el a púltról, mintha soha ott sem lett volna.
– Nem mondta az az úr, hogy mikor fog visszajönni?
– Nem asszonyom, de szerintem mindenképp beszélni akar majd önnel.
Tina éles fülével felfigyelt az ajtócsapódásra. Három ajtó, szinte egyszerre csukódott odakint! Nincs idő! Egy újabb tízes csúszott a srác felé, amit amaz varázslatos gyorsasággal tüntetett el.
– A vészlépcsőn indultam, felfelé, rendben? – Ha azokkal a szemekkel falhoz lehetett volna szegezni a szerencsétlen recepcióst, most úgy vergődött volna, mint a hungarocell táblára szúrt pille, de Tina nem várta meg, míg a fiú a beleegyezését adja a cinkossághoz. Villámgyorsan megkerülte a recepciót, és meglapult a hatalmas szobapálma egy méter magas dézsája mögött.
A három férfi húsz szívdobbanás múltán érkezett meg. Csak az egyikük lépett a pulthoz. Két társa máris biztosította a terepet. Szétnéztek, de nem távolodtak el egymástól.
– Merre ment? – koppantak az ismeretlen illető szavai. A hangja egyáltalán nem volt türelmetlen. Céltudatos, és kimért volt inkább. Olyan ember hangja volt, aki mindig pontosan tudja, hogy mit csinál. – A nő, aki az imént bejött, merre ment? – pontosította a kérdést.
~ FBI. ~ – gondolta Tina, és egy hideg, kövér verejtékcsepp gurult végig a gerincén a vörös kisestélyi alatt, egészen a bugyija gumijáig.
– Aaa… a vészlépcső felé futott, uram.
Semmi köszönöm, semmi utasítás. A három fickó késlekedés nélkül indult a vészlépcsők felé. Talán úgy vélték, hogy magas sarkú csizmában, térdig érő, szűk szoknyában a nő esélytelen ellenük. Mire azonban a vészlépcső ajtaja bevágódott mögöttük, Tina már mezit láb volt, és egyetlen mozdulattal letépte magáról a szoknyáját is. A cipőt, a szoknyát, a platinaszőke parókát, a retikült és a boát a pálmadézsa mögött hagyta, telefonjával, minden iratával, és személyes holmijával együtt, aztán a személyzeti kijáraton át az épület hátsó traktusába futott. Ismét áldotta bölcs előrelátását. Az eltelt évek alatt szinte utánozhatatlan rutinra tett szert a menekülés terén. A szállót már az első éjszaka feltérképezte, minden ablak, minden ajtó helyzetét pontosan elraktározta a fejében, és a személyzeti épületrész néhány kijáratát biztosította saját maga számára. Egy elrontott számzár, egy eltört ablakkitámasztó pecek, egy leragasztott, rugós zárnyelv… mindez csodákra képes, ha a tét a lelepleződés, vagy a megmenekülés.
A konyhába vezető átjáró ajtaja természetesen zárva volt, de ez csupán két másodpercnyi késlekedést jelentett. A hajából kihúzott csattal ugyanis Tina ennyi idő alatt könnyedén kinyitotta a hagyományos, egytollú kulccsal zárható zárat. A konyha padlója hideg volt, és nyirkos. Kissé csúszott is, ezért lassított kicsit. A sötétben csak az irányfények segítettek tájékozódni, de neki ez is elég volt.
~ Balra, jobbra, balra, és a faltól a harmadik ablak. ~ – idézte fel emlékeiből az első számú menekülési útvonalat. Az ablak zárját korábban megbűvölte kissé, így nem lehetett bezárni azt, holott a kilincs a helyén volt. Néhány pillanat múlva a félmeztelen lány már a kinti, frissen öntözött pázsiton futott, bokortól-bokorig.
A szervizút mentén egy tipikus szolgálati jármű állt. Bár nem voltak rajta látványos jelzések, az URH rádió antennája, és a sötétített üvegek egy értő szemnek mindent elárultak. Tina óvatosan, nagy ívben megkerülte a járművet, miközben mindenhol igyekezet a kandeláberek fénykörén kívül maradni. A cél, a hátsó parkolóban álló, ütött-kopott Chevi Spark volt. A bal első keréken volt a kulcs, a csomagtartóban pedig mindaz, amivé a következő napokban át kell változnia. Gloria Ghael van Eyjck természetesen nincs többé. Eltűnik, mintha sosem lett volna. Mire Tina leoltott lámpákkal, szinte hang nélkül kigördült a szálloda mögötti sikátoron át a Déli sugárútra, már egy hosszú, szőke hajú, enyhén görög akcentussal beszélő, svájci hölgy ült a volánnál.

Előtörténet elfogadva. A játékot folytathatod.